Spájz, termelők és kreatívok vására beszámolók – 2022. szeptember 3-án Gombanap a Spájzon!

Gombanap a Spájzon!

Ugye Te is ismered azt a mondást, hogy „Minden gomba ehető, de néhány csak egyszer.”? A szeptemberi Spájzon megtudhatod, hogy hogyan ismerd fel az ehető gombákat, ugyanis gombafelismerő workshoppal és nagy gombavásárral készülünk szeptember 3-án.  Gyere el Te is és gyűjts be minden hasznos információt egyenesen a szakértőktől!

A termelők, és kreatívok vásárán ezúttal Gombanapot tartunk, melynek keretében a paksi Szent István térre látogat számos gombaszakértő, hogy megosszák tapasztalataikat az egyre népszerűbb gombászkodás témakörében.  Az érdeklődők előzetes regisztrációt követően az Erzsébet Nagy Szállodában gombafelismerő workshopon vehetnek részt (a részletekkel hamarosan jelentkezünk – figyeld az oldalunkat!). A 9 és 14 óra között a piac keretében megtartott nagy gombavásáron pedig egyenesen a gombatermesztőktől lesz lehetőséged informálódni a témában!

A tematikus elemek mellett most is vár Rád megannyi helyitermék, válogass a kézműves szörpök, lekvárok, füstölt hentes áru, levendulás készítmények, mézek, borok, stb. kínálatából. Tolna megye Gyémánt díjas helyitermék piacára ismét közel 30 helyi és regionális termelő érkezik!

A legkisebb spájzolók szórakozásáról a legutóbbi rendezvényhez hasonlóan most is az Ökocsiga Egyesület gondoskodik, Sáfrányék aznap a tematikához kapcsolódó interaktív kalandjátékkal készülnek.

Végül, de nem utolsó sorban most is készülünk nyereményjátékkal, melyre a helyszínen kihelyezett cetlik segítségével nevezhetsz majd. A legszerencsésebbek a piac végén 14 órakorfinomabbnál-finomabb termelői csomagokkal térhetnek haza. A csomagok mellett ezúttal is gazdára talál egy torta, a pécsi Mihálovits Manufaktúra felajánlásával, akik fürjtojásból készült süteményekkel, tésztákkal és füstölt fürjtojással első alkalommal érkeznek hozzánk szeptember 3-án.

Tudj meg mindent a gombákról, spájzolj be a legfinomabb helyitermékből, egyél egy jót és kapcsolódj ki a családdal (hozhatod a négylábút is🐾) a szeptemberi Spájzon!

Írd be a naptáradba:

📆 2022. szeptember 3-án 9 és 14 óraközött

🍄Gombanap

📍az Erzsébet Nagy Szálloda előtti téren! 

A rendezvény kiemelt támogatói: MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Paks Város Önkormányzata. Támogatja: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a marketingsziget.

 

Napsütéses szép időben nyári finomságokkal zajlott a júniusi Spájz

A sorban XXIV. Spájz, termelők- és kreatívok vására „Főzzünk saját kiskertünkből” tematikával zajlott 2022. június 11-én a paksi Szent István téren. A rendezvény kiemelt partnere ezúttal a Fazékba! csapata volt, akik a látványfőzéssel várták a Spájz látogatóit – a bográcsokban bivalygulyás és vegán csicseriborsós lecsó készült.

A Nyári Spájzon:

💛9:00 és 14:00 között közel 30 termelő hozta el kézműves termékeiket;
🥘helyszíni élményfőzéssel érkezett a Fazékba csapata;
🥕Müller Ildikó GAPS Segítő Terapeuta és kistermelő a rendezvény ideje alatt a fermentálás rejtélyeibe vezette be az érdeklődőket;
👀a gyerekeket (és a kalandvágyó felnőtteket) az Ökocsiga Játszóház interaktív tematikus kalandjátéka várta “Mit főznek az egerek a Spájzban?” címmel;
🍹hűsítő pálinkás koktél és longdrink receptekkel gazdagodhattatok a Zsoldos pálinka manufaktúra standjánál;
🥧ebéd előtt/után rétest kóstolhattatok a Kézműves Rétes és Pékműhely Manufaktúra jóvoltából,  mentes finomságokat csemegézhettetek a paksi Mentes Manufaktúra standjánál, és megízlelhettétek az igazi madocsai lakodalmas kalácsot a Káli Kalácsnál;
🎉ezúttal is készültünk nyereményjátékkal, melyre a rendezvény ideje alatt jelentkezhettetek a helyszínen;
🍰a nyereményjáték során a paksi Mentes Manufaktúra jóvoltából egy dobostortát is sorsoltunk a piac végén 14:00-kor a szokásos termelő ajándékcsomagokból összeállított ajándékcsomagok mellett.
 
Egy hosszabb pihenő után legközelebb 2022.09.03-án találkozunk! 😉
 
📸A fotókat köszönjük a Varga Bettina fotósnak.
 
A rendezvényt kiemelten támogatta:
 
 
Paks Város Önkormányzata
 
További támogató:
 

Indítsd a nyarat Spájzzal!

Unod már a mit főzzek ma dilemmát? Tele a kert/udvar finomabbnál finomabb zöldségekkel és friss gyümölccsel? Gyere el a június 11-ei Spájzra és inspirálódj a profiktól!
A termelők, és kreatívok vásárán ezúttal „Főzzünk saját kertünkből!” tematikával várunk, melynek keretében a paksi Szent István térre látogat a Fazékba! csapata, akik helyszíni látványfőzéssel készülnek a rendezvényre érkezőknek. Bivalygulyás és csicseriborsós lecsó rotyog majd a bográcsokban, melyet környezetbarát módon tálalnak a Spájz látogatói számára. Ha pedig menet közben két helyitermék megvásárlása között harapnál pár falatot, sétáló-kóstoló csomagok (hagyományos/vegán) megvásárlására is lesz lehetőséged. Ráadásul a Fazékba! egyik csapattagjától a fermentálás csínját-bínját is ellesheted!
 
A szezonális gyümölcsökből nem csak finomat lehet enni, de remek italok is készülhetnek! A Zsoldos Pálinka standjánál tippeket kaphatsz, hogy mivel dobd fel a nyári estéket! Keresd őket aznap 9 és 14 óra között az Erzsébet Szálló bejáratánál és sajátítsd el pálinkás koktélok és long drinkek receptjeit.
A tematikus elemek mellett most is vár Rád megannyi helyitermék, válogass a kézműves szörpök, lekvárok, füstölt hentes áru, levendulás készítmények, borok, stb. kínálatából. Tolna megye Gyémánt díjas helyitermék piacán ismét közel 30 helyi és regionális termelő minőségi portékáiból lesz lehetőséged válogatni.
A legkisebb spájzolók szórakozásáról ezúttal is az Ökocsiga Játszóház gondoskodik, Sáfrányék aznap a tematikához kapcsolódó interaktív kalandjátékkal készülnek. Végül, de nem utolsó sorban most is készülünk nyereményjátékkal, melyre a helyszínen kihelyezett cetlik segítségével nevezhettek majd. A legszerencsésebbek a piac végén 14 órakor finomabbnál-finomabb termelői csomagokkal térhetnek haza. Ha pedig ez nem lenne elég a Spájzon első ízben bemutatkozó paksi Mentes Manufaktúra jóvoltából egy dobostorta is gazdára talál!
 
Szólj a párodnak, pakold össze a gyerekeket (és a kutyád), írj a haverokra Messengeren és gyertek el Ti is a Spájzra, a paksi Szent István térre június 11-én 9 és 14 óra között! Spájzolj be nálunk a nyárra, hiszen legközelebb már csak ősszel találkozunk!
 
A rendezvény kiemelt támogatói: MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Paks Város Önkormányzata. Támogatja: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a marketingsziget.
 

3.., 2.., 1..! Ilyen volt 2022 első Spájz, termelők és kreatívok vására!

Bár aznap nem egy vidám mosolygós reggelre ébredtünk, mi az időjárás jelentés ellenére – 80 %-ban esőt jósoltak -, halványan bíztunk benne, hogy most is gondolnak ránk az égiek és rendben meg tudjuk tartani a Spájzot. Végül a szakadó eső miatt hamarabb zártuk a rendezvényt.
 
Mosolyra ad okot, hogy a húsvéti Spájz így is sikeres volt, hiszen:
  • megtartottuk a Nagy Húsvéti Tojáskereső Futamot, ahol több, mint 500 tojás talált kevesebb, mint 2 perc alatt gazdára;
  • 2 óra alatt elfogyott az összes – majdnem 800 db! – rétes a Kézműves Rétes és Pékműhely Manufaktúra standjánál;
  • első ízben rendeztünk, Hogyan legyen kiskerted? konferenciát, amit YouTube-on Ti is vissszanézhettek (link: https://www.youtube.com/watch?v=jT7jf2clkiQ);
  • akik kedvet kaptak a kertészkedéshez a Bozsoki Családi Gazdaság standjánál palántákat vásárolhattak;
  • az időjárás ellenére zsúfolásig megtelt a Szent István tér, ahol közel 30 termelő portékái közül válogathattatok;
  • ugyanígy zsúfolásig megtelt az Erzsébet Nagy Szálloda**** Teller termében a Sáfrány Házaspár által berendezett mini helyitermék vásár, ahol a legkisebb spájzolók húsvéti kézműves foglalkozáson is részt vehettek;
  • a Vonóhorog Foodtrucknál igazi gastro élményben lehetett része azoknak, akik korai ebédet fogyasztottak, vagy elvitelre kérték a finom hamburgerek valamelyikét;
  • a Tolna Megyei Koriphorgolóknál jótékony céllal lehetett megvásárolni a szebbnél szebb húsvéti horgolmányokat;
  • gazdára talált egy húsvéti sonka Szabó Viktor jóvoltából, és számos helyitermékekből összeállított ajándékcsomag a Spájzon fellelhető finomságokból!
« 1 A 2 »
Aki lemaradt, ne csüggedjen, legközelebb 2022.06.11-én találkozunk! 😉
A csodás fotókat köszönjük a Sarah & Farky Photographynak.
A rendezvényt kiemelten támogatta: MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Paks Város Önkormányzata.
 
 
 
 
További támogató: marketingsziget.
 

Keress tojást, tanuld meg, hogyan lehet saját kiskerted vagy vidd haza az értékes nyeremények egyikét a 2022-es év első Spájz rendezvényén!

Április 9-én ismét megnyitja kapuit a Spájz termelők és kreatívok vására, ahol a hagyományokhoz híven lesz Húsvéti Nagy Tojáskeresés, most először „Hogyan legyen kiskerted” konferencián vehetnek részt az előzetesen regisztrálók és még sok más érdekes és izgalmas programmal készülnek a szervezők.

Látogass el 9 és 14 óra között a Szent István térre, válogass Tolna megyei termelők portékáiból: kézműves sajtok, helyi borok, szörpök, lekvárok, mézek, csokoládék, füstöltáru és egyéb finomságok várnak rád. A piacon most is lesz nyereményjáték, a közelgő húsvét alkalmából sonkát sorsolnak a szervezők a szokásos termelői csomagok mellett.

A legkisebbeket ingyenes Ökocsiga Játszóház várja az Erzsébet Nagy Szálloda Teller termében. A vásári forgatagban megéhezők első alkalommal fogyaszthatják a Vonóhorog Foodtruck finomságait a Spájzon. Az eseményen jótékonykodni is lehet, hiszen ott lesznek a Tolna megyei koriphorgolók, ahol a bátrabbak akár csatlakozhatnak is a horgoláshoz. Az önkéntesek munkájához a helyszínen megvásárolható fonalakkal lehet majd hozzájárulni.

 

Írd be a naptárba: április 09-én szombaton, a Szent István téren, 9 és 14 óra között vár a Spájz! Gyere és készülj velünk a közelgő húsvétra!

 

A rendezvény kiemelt támogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és Paks Város Önkormányzata.

 
 
 
 
 

 

 

Csokoládéimádók Napjával zárult a Spájz termelők és kreatívok vásárának 2021-es szezonja

« 2 A 2 »


A sorban XXII. Spájzon ismét a csokoládé került főszerepbe. Az immáron hagyományosnak mondható Csokoládéimádók Napját negyedszer rendeztük meg. Kézműves csokoládékészítők részvételével, a Sáfrány házaspár jóvoltából ingyenes játszóházzal, nyereményjátékkal és a szokásos termelői finomságokkal (szörpökkel, lekvárokkal, sajtokkal, füstölt húsokkal, stb.) zajlott a 2021. október 3-ai Spájz Pakson az Erzsébet Nagy Szálloda előtti Szent István téren. Az érdeklődők a helyszínen kézbevett csokipontlista segítségével járhatták végig a csokipontokat, azaz azokat a termelőket, akik valamilyen csokis finomsággal is készültek erre az alkalomra. A már megszokott termelők mellett 8-10 új résztvevő termékeivel is megismerkedhettek a látogatók a két nap alatt.

A termelői piacon sok-sok finomság landolt a kosarakban, a vásárlás közben megéhezők a Beatgrill food truck finomságait kóstolhatták.

Előzetes regisztrációt követően az Erzsébet Szálloda Duna-termében kézműves csokoládékészítő workshop zajlott. Közel 15 fő kipróbálhatta a csokoládékészítés csínját-bínját a decsi DeCsoki Csokoládémanufaktúra tagjainak jóvoltából.

A gyermekes családok legnagyobb örömére az Erzsébet Nagy Szálloda Teller termében ismét beltéri játszóházat tartottunk, ahol egy mini termelői piac elevenedett meg a gyermekek számára a Sáfrány házaspár vezetésével.

A termelők és kreatívok vásárának kiemelt partnere ezúttal a tolnai Tornóczky-Pásti Krisztina a Tündércsoki megálmodója volt, aki mentes kézműves csokoládé és granola kínálatát hozta el a Spájzra. A Tündércsokin kívül a már jól ismert csokoládékészítők – a BeSweet néven megújult Kék Madár Alapítvány, a DeCsoki csokoládémanufaktúra és Chokolady – termékeit is megtalálták a vasárnapi rendezvényre látogatók.

A rendezvényt kiemelten támogatta Paks Város Önkormányzata, és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., továbbá támogatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, és a Marketingsziget.
 

Ilyen volt a 2021. október 2-ai Diónap

« 1 A 2 »

29 termelő a régióból és közel 350 látogató (köztük paksiak, megyeiek, orosz és norvég látogatók) fordult meg a sorban XXI. Spájzon, melyen a dió került főszerepbe. Tarnai Tamás paksi diótermesztő jóvoltából nagy dióvásárral, a Sáfrány házaspár jóvoltából ingyenes interaktív szabadtéri diókereső kalandjátékkal, nyereményjátékkal és a szokásos termelői finomságokkal (szörpökkel, lekvárokkal, sajtokkal, füstölt húsokkal, stb.) zajlott a 2021. október 2-ai Spájz Pakson az Erzsébet Nagy Szálloda előtti Szent István téren. Az érdeklődők a helyszínen kézbevett diópontlista segítségével járhatták végig a diópontokat, azaz azokat a termelőket, akik valamilyen diós finomsággal is készültek erre az alkalomra. A már megszokott termelők mellett 8-10 új résztvevő termékeivel is megismerkedhettek a látogatók a két nap alatt.

A termelői piacon sok-sok finomság landolt a kosarakban, a vásárlás közben megéhezők a Beatgrill food truck finomságait kóstolhatták.

A késztermékpiac kiegészítő programjaként első ízben rendezték meg a Regionális Agrármarketing konferenciát, ahol 5 előadó osztotta meg ötleteit és tapasztalatait a marketing szerepéről az élelmiszeriparban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Marketingsziget által szervezett eseményen 25 látogató vett részt előzetes regisztrációt követően.

Szintén előzetes regisztrációt követően az agrármarketing konferenciával párhuzamosan az Erzsébet Szálloda Duna-termében kézműves workshop zajlott. Közel 20 fő őszi asztaldíszt készített Éberling Portik Mónika paksi kisvállalkozó vezetésével.

A gyermekes családok a beltéri játszóház helyett ez alkalommal szabadtéri játékon vehettek részt az Ökocsiga Játszóház jóvoltából. A közel 100 résztvevő közt a rendezvény végén ajándékcsomagot sorsoltunk. A Nagy Aranydiókereső Játékban a színes diókat megtalálók kisebb ajándékban részesültek.

A kihelyezett edények megteltek kitöltött nyereményszelvényekkel, a szerencsések értékes termelői finomságokból összeállított ajándékcsomagokat vihettek haza a vásár végén.

A rendezvényt kiemelten támogatta Paks Város Önkormányzata, és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., továbbá támogatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, és a Marketingsziget.
 

Közel egy év után ismét vár Téged Tolna megye legszínesebb helyitermék-vására, 2021. október 2-3-án Kétnapos Spájz, ezúttal Diónapot és Csokoládéimádók Napját tartunk!

Elérkezett a várva várt nap! Ismét megnyitja kapuit Tolna megye Gyémánt-díjas rendezvénye: a Spájz, termelők és kreatívok vására!
 
A legutóbbi siker után ismét kétnapos eseménnyel jelentkezünk: 2021. Október 2-án szombaton, és 2021. október 3-án vasárnap Pakson, az Erzsébet Nagy Szálloda előtti téren ismét találkozunk a megye legszínesebb helyitermék piacán.

A szombati napon a dió kerül főszerepbe – az Diónapon dióvásárral és termelőink jóvoltából mindenféle diós különlegességekkel várunk titeket a már megszokott módon, a kijelölt diópontokon. A rendezvény másnapján hagyományainkhoz híven Csokoládéimádók Napjával készülünk, ahol rengeteg kézműves csokoládé, bonbon, csokis lekvárok, krémmézek, sütemények, mentes csokoládék landolhatnak kosaraitokban. Keressétek a kijelölt csokipontokat, hiszen a csokis túróruditól a csokis szirupokon át a csokiba mártott csiliig mindent megtalálsz majd a Spájzon!
 
A fentieken túl természetesesen a szokásos széles kínálattal házi szörpökkel, lekvárokkal, tésztákkal, kézműves sajtokkal, mézekkel, friss és füstölt hentesáruval készülnek a termelőink. A megszokott arcokon kívül pedig új termelőinkkel is megismerkedhettek!
A legkisebb “spájzolókról” sem feledkeztünk meg, az Erzsébet Nagy Szálloda Teller termében ismét várja őket a Sáfrány házaspár játszóháza. A szervezők ezen felül az elmúlt évek sikereiből kiindulva most újabb ingyenes interaktív kalandjátékkal készülnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a termelők és kreatívok vásárából elindulva a Nagy Aranydió Kereső Játékban vehetnek részt. A játékot teljesítők ajándékban részesülnek, míg az aranydió megtalálója egy termelői finomságokból összeállított nyereménycsomagot vihet haza.
Az éhes szájakról ezúttal is a Beatgrill street food autója gondoskodik, akik többek közt grillezett csirkemellel, grillkolbásszal, és húsmentes opcióként grillsajttal készülnek.

Most is lesz nyereményjáték, ahogyan azt már megszokhattátok. A dió és a csoki napon, azaz szombaton és vasárnap is 14 órakor sorsolunk! A szerencsés látogatók helyi termékekből összeállított ajándékcsomagokkal gazdagodhatnak.
Gyertek el Ti is Tolna megye Gyémánt-díjas rendezvényére 2021. Október 2-án és 3-án és töltsétek fel a spájz polcait dióval és a legfinomabb kézműves csokoládékkal!
 
Az esemény részleteivel folyamatosan jelentkezünk Facebookon: Kétnapos Spájz – Diónap és Csokoládéimádók Napja
 
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
 
A rendezvény kiemelt támogatói Paks Város Önkormányzata, és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., támogatja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, és a Marketingsziget.
 

 

 

 

 

XX. Spájz – III. Csokoládé Imádók Napja: ünnepi hangulatban telt a vasárnap, az idei utolsó termelők és kreatívok vására

A Csokoládéimádók Napját immáron harmadik alkalommal rendeztük meg. A rendezvény ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett, a ködös idő ellenére sokan kilátogattak a Szent István térre, hogy bespájzoljanak a legkülönlegesebb csokis finomságokból. Ezen a napon termelőink a szokásos színes helyitermék-kínálat mellett csokis termékekkel készültek, a csokipontokon a csokiba mártott chilitől kezdve, a csokis túrórudin át a csokis almalekvárig minden megtalálható volt. A széles kézműves csokoládé kínálatot pedig még Gombóc Artúr is megirigyelte volna.

A biztonsági előírások betartására ösztönözve titeket a vasárnapi napon is ajándék Spájz logós szájmaszk járt az első 150 vásárlónak. Az

Erzsébet Nagy Szálloda**** Kávéháza már reggeltől forrócsokival várta a Spájz látogatóit, míg ebédre a beatgrill food truck autójánál kóstolhattatok kézműves hamburgert. Az Ökocsiga Játszóház 75 főnek szerzett kellemes pillanatokat a csokis tematikájú szabadtéri interaktív kalandjátékával és a termelők és kreatívok vására végén most is helyitermékekből összeállított finomságok találtak gazdára.
 
A vasárnapi rendezvény alkalmával jubileumot ünnepeltünk: következzen tehát a XX. Spájz húsz legszebb pillanata képekben!
 

A fotókat köszönjük Szabó Sárának és Farkas Attilának (Sarah & Farky Photography), a programhoz nyújtott támogatást pedig Paks Város Önkormányzatának és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.

 

Nagy termelői almavásárral és almás finomságokkal zajlott a kétnapos Spájz szombati napja

A biztonsági szabályok betartásával a hétvégén sikeresen megrendeztük a Kétnapos Spájz – Almanap és Csokoládéimádók Napjat. Bár a járványhelyzet beárnyékolja mindennapjainkat – Tolna megye Gyémánt díjas rendezvénye ezúttal is jó hangulatban, szombaton az almával és almás termékekkel a főszerepben zajlott. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és külön köszönet jár Nektek látogatóknak, és termelőinknek is azért, mert valóban figyeltetek egymásra és viseltétek a maszkot a rendezvény teljes ideje alatt. Az első 150 szerencsés vásárlót egyedi Spájz logós maszkkal jutalmaztuk és most is nagy népszerűségnek örvendett az Ökocsiga Játszóház interaktív sszabadtéri kalandjátéka, melyen közel 70-en vettek részt.
 
 
Aki ott volt velünk azért, aki nem tudott eljönni, azért merüljön el az alábbi fotókban, melyek a termelők és kreatívok vásárának szombati napján, azaz az Almanapon készültek. Reméljük kedves emlékeket idéznek!
 
 
Köszönjük a rendezvény lebonyolításához nyújtott támogatást Paks Város Önkormányzatának és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.
 
 

 

November 7-én és 8-án ismét megnyitja kapuit Tolna megye Gyémánt-díjas rendezvénye: Almanappal és Csokoládé Imádók Napjával várunk november második hétvégéjén

Aggódtál, hogy idén már nem lesz Spájz? Ne izgulj, mert jó hírünk van! Tekintve, hogy a piacok országos szinten megtartásra kerülnek, a így a termelők és kreatívok vására sem maradhat el, az aktuális járványügyi helyzetre tekintettel biztonságos körülmények között, megtartjuk!

A legutóbbi siker után ismét kétnapos rendezvénnyel jelentkezünk: 2020. November 7-én szombaton és 2020. November 8-án vasárnap Pakson, az Erzsébet Nagy Szálloda előtti téren megnyitja kapuit a a megye legszínesebb helyitermék piaca a Spájz termelők – és kreatívok vására!

A szombati napon az alma kerül főszerepbe – az Almanapon óriási almavásárral és termelőink jóvoltából mindenféle almás finomsággal várunk titeket a kijelölt almapontokon. A rendezvény másnapján az immár hagyományossá vált Csokoládéimádók Napjával készülünk, ahol rengeteg kézműves csokoládé, bonbon, csokis lekvárok, krémmézek, sütemények, mentes csokoládék landolhatnak a kosarakban, míg a didergők habos forró csokival melegedhetnek a vásárlás közben. Keressétek a kijelölt csokipontokat, hiszen a csokis túróruditól a csokis szirupokon át a csokiba mártott csiliig mindent megtaláltok majd a Spájzon, sőt azt is megtudhatjátok, hogy milyen íze van a bor és a csoki találkozásának, az úgynevezett borbonoknak!

A fentieken túl természetesesen a szokásos széles kínálattal házi szörpökkel, lekvárokkal, tésztákkal, kézműves sajtokkal, mézekkel, friss és füstölt hentesáruval készülnek a megye termelői.

Ugye, hogy stílusosan, de egymásra vigyázva is be lehet spájzolni a legfinomabb termelői termékből? Biztatva titeket arra, hogy a rendezvényünkön szájmaszkot viseljetek az első 150 vásárlót mindkét napon egyedi Spájz logos szájmaszkkal jutalmazzuk!

Az Ökocsiga Játszóház most újabb ingyenes interaktív kalandjátékkal készül a legkisebbeknek, akik a termelők és kreatívok vásárából elindulva egy több állomásos ismeretterjesztő kalandban vehetnek részt. A játékot teljesítő gyermekek közt mindkét nap egy-egy termelői finomságokból összeállított nyereménycsomag talál gazdára.

Az éhes szájakról ezúttal is a Beatgrill street food autója gondoskodik, akik többek közt grillezett csirkemellel, grillkolbásszal, és húsmentes opcióként grillsajttal készülnek.

Most is lesz nyereményjáték, ahogyan azt már megszokhattátok. Az alma és a csoki napon, azaz szombaton és vasárnap is 14 órakor sorsolunk! A szerencsés látogatók helyi termékekből összeállított ajándékcsomagokkal gazdagodhatnak.

Gyere el te is Tolna megye Gyémánt díjas rendezvényére 2020. November 7-8-án és töltsd fel a spájz polcait almával és a legfinomabb kézműves csokoládékkal!

A pandémiás helyzetre való tekintettel termelőink és partnereink a higiéniás szabályok betartásával szájmaszkban, kesztyűben végzik a kiszolgálást, a standoknál kihelyezett kézfertőtlenítőt találtok. Kérünk mindenkit, hogy figyeljünk egymásra szájmaszk viseletével, betartva a szociális távolságot.

A rendezvény kiemelt támogatói Paks Város Önkormányzata, és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., támogatja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

 

Dinnyés és kávés finomságokkal zártuk a nyarat a Szent István téren, ilyen volt az első kétnapos Spájz

Dinnyenap (2020.08.22.)

Kávénap (2020.08.23.)

Tolna megye Gyémánt díjas rendezvénye a Spájz, termelők és kreatívak vására ismét megnyitotta kapuit az augusztus 20-ai hosszú hétvégén. A megye legszínesebb helyitermék piaca ezúttal kétnapos volt, a rendezvény első napja (szombat) a dinnyéről szólt, míg másnap (vasárnap) a kávé került főszerepbe. A kellemes időjárás és a kézműves termékek sokakat vonzottak a Szent István térre. Köszönjük nektek látogatóknak, hogy ennyien részt vettetek az első kétnapos rendezvényünkön!

A sorban tizenhetedik és tizennyolcadik Spájz több mint 30 Tolna megyei termelő részvételével, szombaton nagy dinnyevásárral, vasárnap kávékülönlegességekkel zajlott. Az Ökocsiga Játszóház tagjai a gyermekekenek interaktív kalandjátékkal készültek. A kalandjáték sikerét és népszerűségét mutatja, hogy a két nap alatt közel 140 gyermek (és felnőtt) szórakozásáról gondoskodtak.

Első alkalommal tartottunk ökotudatos Spájzot, ahol a csomagolásmentes környezettudatosság kapott kiemelt figyelmet. A piacra érkező első 100-100 vásárló a Spájz logójával ellátott, újrahasznosított anyagból készült vászonszatyrot vihetett haza, mely mindkét nap pár óra leforgása alatt elfogyott. Bemutatkozott Tolna megye első hulladékmentes üzletének tulajdonosa Ferenczi Ágnes, aki az Öko Spájz képviseletében a környezettudatos háztartásról tájékoztatta a rendezvényre érkezőket. Az éhes szájakról ezúttal a beatgrill food truck autója gondoskodott, akik grillezett húsokkal, sajttal és kézműves hamburgerrel készültek a vásári forgatagban megéhezőknek.

Az érdeklődők a helyszínen kihelyezett dinnyepont-lista és kávépont-lista segítségével járhatták végig a kijelölt tematikus pontokat, azaz azokat a termelőket, akik valamilyen dinnyés/kávés termékkel is készültek erre az alkalomra. Így a hagyományosan megtalálható házi szörpök, sajtok, füstölt húsok, házi paradicsomlé, kerámiák, kézműves szappanok, bőr használati tárgyak, mézek, lekvárok, stb. mellett a kosarakban olyan különlegességek landolhattak, mint dinnyelekvár, dinnyésjoghurt, míg másnap csokis túrókrém kávéval megbolondítva, kávés bonbon vagy éppen kerámia kávés szett.

A kihelyezett edények megteltek kitöltött nyereményszelvényekkel, a szerencsések értékes ajándékcsomagokat vihettek haza a piac végén. Mindkét nap 5-5 nyereménycsomag került kisorsolásra, melyből 1-1 csomagot a kalandjátékot teljesítők közt sorsoltunk ki.

Reméljük, a járványügyi intézkedések lehetővé teszik majd, hogy ősszel is találkozzunk, addig is szemezgessetek a rendezvényen készült fotókból.

Külön köszönet a rendezvény kiemelt támogatójának Paks Város Önkormányzatának, és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.

Fotók: Sarah & Farky Photography (https://www.facebook.com/sarahfarkyphoto/)

 

Kóstold meg a dinnyés finomságokat, merülj el a kávékülönlegességekben, tudj meg mindent a környezettudatos háztartásról és vegyél részt interaktív kalandjáték nyereménnyel az első KÉTNAPOS Spájzon!

Jó hírünk van Paks! Tekintve, hogy a piacok országos szinten megtartásra kerülnek, a Spájz piacot az aktuális járványügyi helyzetre tekintettel biztonságos körülmények között, megtartjuk!
 
2020. augusztus 22-én szombaton, és 2020. augusztus 23-án vasárnap ismét megnyitja kapuit Tolna megye Gyémánt díjas rendezvénye, a Spájz – termelők és kreatívok vására Pakson, az Erzsébet Nagy Szálloda előtt. A megye legszínesebb helyitermék piacára hívunk az augusztus 20-i hosszúhétvégén, ahol a szombati nap a dinnyéről, míg a vasárnapi nap a kávéról fog szólni! Kézműves sajtok, helyi borok, szörpök, lekvárok, mézek, kézműves csokoládék és még sok más finomság landolhat a kosarakban mindkét nap 9 és 14 óra között. Keresd szombaton, a Dinnyenapon a dinnyés termékeket a kijelölt Dinnyepontokon, majd látogass vissza hozzánk vasárnap a Kávé Napra, ahol a kávés finomságokban merülhetsz el a kijelölt Kávépontokon.
 
Ugye milyen jól hangzik? A dinnyés és kávés finomságok mellett, a szombati napon dinnyevásárral várunk, míg vasárnap a kávépörkölés rejtelmeibe kalauzolja a Spájz résztvevőit A Paksi Kávé baristája, ahol kávékülönlegességek vásárlására is lesz lehetőségetek!
A Spájz az idei évben, a környezetvédelem jegyében csatlakozik a zacskómentes piacok sorához. Az ökotudatos vásárlás előmozdítása érdekében hozd magaddal tárolóedényeidet, cserébe a bevásárlótáskát AJÁNDÉKBA adjuk! A piacra érkező első 100-100 vásárló hazaviheti a Spájz logójával ellátott, újrahasznosított anyagból készült vászonszatyrokat.
 
A Spájz vendége lesz Tolna megye első hulladékmentes üzletének tulajdonosa is, amely hamarosan megnyitja kapuit Szekszárdon. Tudj meg mindent a környezettudatos háztartásról Ferenczi Ágnestől, az Öko Spájz hulladékmentes üzlet megálmodójától!
Az Ökocsiga Játszóház ezúttal ingyenes interaktív kalandjátékkal készül a legkisebb spájzolóknak, akik a termelők és kreatívok vásárából elindulva egy több állomásos ismeretterjesztő kalandban vehetnek részt. A játékot teljesítő gyermekek közt mindkét nap egy-egy termelői finomságokból összeállított nyereménycsomag talál gazdára.
 
Az éhes szájakról ezúttal a Beatgrill street food autója gondoskodik, akik többek közt grillezett csirkemellel, grillkolbásszal, és húsmentes opcióként grillsajttal készülnek.
 
Most is lesz nyereményjáték. A Dinnye és a Kávé Napon, azaz szombaton és vasárnap is 14 órakor sorsolunk! A szerencsés látogatók helyi termékekből összeállított ajándékcsomagokat nyerhetnek.
 
Gyere el te is az augusztus 22-23-i kétnapos Spájzra! Spájzolj be velünk a dinnyés és kávés finomságokból!
 
A pandémiás helyzetre való tekintettel termelőink és partnereink a higiéniás szabályok betartásával szájmaszkban, kesztyűben végzik a kiszolgálást, a standoknál kihelyezett kézfertőtlenítőt találtok. Kérünk mindenkit, hogy figyeljünk egymásra szájmaszk viseletével, betartva a szociális távolságot.
 
A rendezvény kiemelt támogatói Paks Város Önkormányzata, és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., támogatja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
 

 

 

Több ezer látogatót vonzott a csokoládés tematika az idei utolsó Spájzon, a Csokoládé Imádók Napján

« 1 A 2 »

Ma már nem csak Pakson, de regionális szinten is ismert és szeretett rendezvénnyé vált a Spájz, termelők és kreatívak vására. A kellemes időjárás és a csokoládé több ezer látogatót vonzott múlt szombaton az idei utolsó piacra. Köszönjük nektek látogatóknak, hogy ennyien részt vettetek a második alkalommal megrendezett Spájz – Csokoládé Imádók Napjan!

A sorban tizenhatodik Spájz több mint 30 Tolna megyei termelő részvételével, nagy kézműves csokoládé vásárral, BorCsók – Borok és Bonbonok standdal (Braun-Bősz Pincészet, Decsoki Kézműves Bonbon), az Erzsébet Nagy Szálloda**** Forró csoki és tea sátorával, a szállodában megrendezett csokoládé díszítő workshoppal, helyszínen sült csokiba mártott fánkkal és ingyenes Ökocsiga Játszóházzal zajlott a 2019. október 26-án Pakson a Szent István téren. A termelői piacon sok-sok finomságot lehetett kóstolni és hazavinni, a vásárlás közben megéhezők a Box Büfé finomságait fogyaszthatták.

A hagyományos tej-, ét-, és fehér csokoládé mellett a látogatók olyan különlegességekkel is találkozhattak, mint a negyedik alapkategóriát képviselő ruby csoki, valamin a gold csoki, ami tulajdonképpen karamellizált fehér csoki. Az említett csokikból készült süteményeket és macaront is lehetett kóstolni a Stella Cukrászda jóvoltából. Az érdeklődők a helyszínen kihelyezett csokicsekklista segítségével járhatták végig a kijelölt csokipontokat, azaz azokat a termelőket, akik valamilyen csokis termékkel is készültek erre az alkalomra. Így a hagyományosan megtalálható házi sajtok, füstölt és friss húsok, házi tészták, kerámiák, kézműves szappanok, bőr használati tárgyak, szörpök, mézek, lekvárok, stb. mellett a kosarakban olyan különlegességek landolhattak, mint házi túró rudi, csokis puszedli-isler-linzer, csokis túrókrém, csokis-narancsos szappan, csokis szirupok, valamint csokiba mártott chili.

A kihelyezett edények megteltek kitöltött nyereményszelvényekkel, a szerencsések értékes ajándékcsomagokat vihettek haza a piac végén. Továbbá a rendezvényen hirdették ki a Paksi Városi Múzeum „Lussoniumi rejtély” című játékának győztesét is, aki Hamupipőke hintóját vihette haza.

Külön köszönet a rendezvény kiemelt támogatójának a PIP Nonprofit Kft.-nek és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.

Fotók: Sarah & Farky Photography (https://www.facebook.com/sarahfarkyphoto/)

 

Díszítsd ki a saját csokidat, kóstolj forró csokit, frissen sült csokis fánkot és találkozz Tolna megye kézműves csokoládé készítőivel az októberi Spájzon!


A tavaly nagy siker után az idei utolsó Spájz is a csokoládéról fog szólni: vedd kezedbe a csokicsekklistát és járd végig a kijelölt csokipontokat október 26-án 9 és 14 óra a paksi Szent István téren! A rendezvényen mindenféle csokoládés finomságokat kóstolhatsz: rengeteg kézműves csokoládé és bonbon, túró rudi, csokis puszedli-isler-linzer, csokis túrókrém és csokiba mártott chili is vár rád a Csokoládé Imádók Napján.

A fehér csokoládé, tejcsokoládé, étcsokoládé mellett olyan különlegességekkel is találkozhatsz majd, mint a negyedik alapkategóriát képviselő rózsaszín rubincsoki vagy a gold csoki! Utóbbi karamellizált fehér csoki, melyből desszerteket, süteményeket is kóstolhatsz a Spájzon! Ha inkább inni szereted a csokoládét, akkor keresd az Erzsébet Nagy Szálloda sátrát, ahol mindenféle forrócsokit és meleg teát is fogyaszthatsz.

A csokis különlegességek mellett most is lesznek házi sajtok, füstölt és friss húsok, házi tészták, kerámiák, kézműves szappanok és bőr használati tárgyak is. A helyi borok megvásárlása mellett, most azt is megtudhatod, melyik borhoz milyen csokoládé passzol, keresd a téren a Borcsók – Borok és bonbonok sátrat! A legkreatívabbakat Unyi Marcsi jóvoltából csokidíszítő workshop várja az Erzsébet Nagy Szállodában. Készíts egyedi ajándékot díszítsd ki magvakkal, gyöngyökkel, névre szóló felirattal a tábla csokoládét és álmod meg a hozzáillő tökéletes csomagolást! (A workshop részleteivel hamarosan jelentkezünk a https://www.facebook.com/AgricumPaks/ oldalon.) A nagyszokolyi asszonyok most félreteszik a lekvárfőzést, helyette friss ropogós fánkkal várnak mindenkit, melyet a tematikához illően csokiöntettel kínálnak. A legkisebbeket a szálloda Teller termében ingyenes Ökocsiga Játszóház várja a Sáfrány házaspár vezetésével. A Box Büfé standjánál most is frissen sült lángos, rétes várja majd az éhes szájakat. Ne felejtsd el kitölteni a térre elhelyezett nyereményszelvények egyikét, ugyanis most is lesz nyereményjátékunk! A piac végén 14 órakor termelői finomságokból összeállított ajándékcsomagokat sorsolunk.

Jegyezd a dátumot, október 26. Csokoládé Imádók Napja a Spájzon! Gyere és merülj el velünk a kézműves csokoládék világában!

A rendezvény kiemelt támogatója a PIP Nonprofit Kft. és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

 

Jó hangulatban telt a Körtenap

A rossz idő ellenére jó hangulatban telt a szeptember 7-ei Spájz! A 15. termelők és kreatívok vásárán a körte került főszerepbe. Nagyon köszönjük nektek látogatóknak, hogy ennyien itt voltatok velünk! Köszönjük termelőinknek, hogy szívüket-lelküket beletéve készültek most is és a vártnál többen csatlakoztak a meghirdetett tematikához.

Külön köszönet Rivnyák Sándor És Sándornénak, akik fantasztikus installációt varázsoltak a Szent István térre és családjukkal szorgosan árulták a friss körtét-almát a Spájzon! Köszönjük Horváth Jánosnak, hogy ételfaragó workshopot tartott a látogatóinknak és műveivel emelte a rendezvény színvonalát. Ismét köszönjük Nagyszokoly Község Önkormányzatának a helyszíni lekvárbefőzést és külön köszönet jár a nagyszokolyi Polgármester Úrnak, aki nem hagyta, hogy a rossz időjárás kedvét szegje a Spájz vásárlóinak. ?

A szálloda Teller termében berendezett Ökocsiga Játszóház teltházas volt a gyerekek a tematikának megfelelően körtét varrtak. A Box Büfé sátránál lángossal és meleg teával töltődhettek fel a vásárban megéhezők, míg az Erzsébet Nagy Szálloda**** standjánál a 2019-es ország tortáját lehetett megkóstolni.

Kicsivel több mint egy hónap van hátra a következő Spájzig, október 26-án a tavalyi évhez hasonlóan Csokoládé Imádók Napját tartunk.

A részletekkel hamarosan jelentkezünk!

Fotók: Sarah & Farky Photography

A rendezvény kiemelt támogatója a PIP Nonprofit Kft. és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

 

Faragj gyümölcsszobrot vagy találkozz Tolna megye legnagyobb körtetermesztőjével a szeptemberi Spájzon, a Körtenapon!


A nyári pihenő után szeptember 7-én ismét kinyitja kapuit a Spájz – termelők és kreatívok vására a már megszokott helyszínen, a paksi Szent István téren. Ezen a kora őszi hétvégén a körte kerül főszerepbe, igazi körteillatú hétvégét csapunk, ahol a jól ismert, kiváló minőségű termelői termékek mellett most is készülünk kiegészítő programokkal. A tematikus napon ellátogat hozzánk Tolna megye legnagyobb körtetermesztője, Rivnyák Sándor, akinek hála vilmos- és clappkörték kerülnek majd a kosarakba, de lesz még helyszíni látványbefőzés is Nagyszokoly sátránál, ahol körtelekvár rotyog majd a fazekakban. Termelőink körtés finomságokkal készülnek, egy külön sátornál pedig egy helyi ételszobrász vonzza majd a kíváncsi tekintetetek, akihez a bátrabbak workshop formájában be is csatlakozhatnak.

A szeptemberi Spájzon a legszebb konyhakertek paksi fordulójának ünnepélyes eredményhirdetésére is sor kerül. A már megszokott kiegészítő programok is elérhetőek lesznek a látogatók számára: az ingyenes Ökocsiga Játszóházban a legkisebbek körtét varrhatnak, míg a vásári forgatagban megéhezők finom ételeket és italokat fogyaszthatnak a Box Büfé sátránál. A piac végén lesz nyereményjáték, ahol a látogatók között értékes termelői finomságokból összeállított ajándékcsomagokat sorsolunk.

A rendezvény kiemelt támogatója a PIP Nonprofit Kft. és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

Ilyen volt az Epernap

Az epres finomságok és a jó idő sok látogatót vonzottak a június elsejei Spájzra. A tizennegyedik termelők és kreatívok vásárán Epernapot tartottak: a látogatók epres hűsítő italokat és turmixokat kóstolhattak a Juice Barban, szedresi epertermelőtől vásárolhattak friss és illatos szamócát, Nagyszokoly sátránál eperlekvár-befőzés zajlott, az Erzsébet Nagy Szálloda**** Teller termében a legkisebbek kipróbálhatták az Ökocsiga Játszóház újdonságát a Kemencés Parasztudvart és természetesen most is volt nyereményjáték.

A rendezvényt támogatta a PIP Nonprofit Kft. és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

 

Láss rózsaszínben – Epernap a Spájzon!


Ezúttal a sokak által kedvelt eperé lesz a főszerep június 1-jén a Spájzon, ahol több újdonság is vár a látogatókra.
Első alkalommal rendezünk be Juice bárt a Szent István-téri helyitermék-vásáron, ahol Badics Viktor mixer, az Erzsébet Nagy Szálloda munkatársa várja különböző epres frissítőkkel és többfajta gyümölcsös smoothie-val a vevőket. Ezen a standon bárki egészségesre ihatja magát, az itt kevert friss italok garantáltan finoman és könnyen csúsznak majd!

Június elsején teljesen megújul a Spájz játszóháza is, itt debütál ugyanis az Ökocsiga Játszóház 2019-es újdonsága, a Kemencés Parasztudvar! A 10 darab fából készült egyedi utazóláda kinyitásuk után játékká, különböző állomásokká változnak. A parasztudvarban csodálatosan kidolgozott, egyedi dekorációkkal a régi világ már-már elfeledett elemeit fedezhetik fel a résztvevők. Búzát őrölhetnek egy igazi, az 1800-as években készült kalocsai kézi malommal. Aki nem itt sürög-forog, az a sparhertnál süthet, vagy a lekvárfőzőnél lekvárt készíthet az ingyenes játszóházban, az Erzsébet Nagy Szálloda Teller-termében.

Mivel az idei év második Spájz piacán a sokak által kedvelt eperé lesz a főszerep, minden az epres tematikára épül: lesz itt epres csoki, szamócapálinka, epres joghurt és többek között szedresi epertermelő vár mindenkit a helyszínen! Az epres standok és termékek között epertérkép segíti majd az eligazodást: vedd kezedbe az epertérképet és járd végig a kijelölt eperpontokat! Az epres különlegességek mellett természetesen a megszokott széles kínálattal várjuk a látogatókat: termelői lekvárok, szörpök, bio tojás, friss és füstölt húsok, sajtok, borok, kerámiák, fa és bőr használati tárgyak, mézkülönlegességek, savanyúságok landolhatnak a kosarakban június első hétvégéjén.

A Spájzon ezúttal helyszíni eperlekvár-befőzés is lesz, és a szálloda finom epres különlegességekkel készül ezen a napon: lesz a kávézóban epertorta és fagyos epres desszertek is. A Spájzon pedig Nagyszokoly sátránál szorgos kezek munkájának köszönhetően készül majd az eperlekvár, amit természetesen kóstolni is lehet.

Aki elfárad a vásári forgatagban, a Raklapbútor Paks kiülőin pihenheti ki magát és a Box Büfében olthatja éhségét, szomját. A piacon nyereményjáték is lesz! Töltsd ki a helyszínen kihelyezett nyereményszelvényt, amit ne felejts el bedobni a gyűjtőedénybe. A piac végén 14 órakor sorsolunk, finomabbnál finomabb termelői termékekből összeállított ajándékcsomagok találnak gazdára!

A rendezvény kiemelt támogatója a PIP Nonprofit Kft. és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

 

Keress tojást, készítsd el saját tavaszi asztaldíszed vagy vidd haza az értékes nyeremények egyikét az idei első Spájzon!

2019. április 13-án szombaton ismét megnyitja kapuit Tolna megye Gyémánt díjas rendezvénye, a Spájz – termelők és kreatívok vására Pakson. A korábbi évekhez hasonlóan húsvéti tematikával, színes programokkal, játszóházzal és sok-sok érdekes és izgalmas kiegészítő programmal várunk minden látogatót 9 és 14 óra között az Erzsébet Nagy Szálloda előtt található Szent István-téren. Látogass el hozzánk és válogass kedvedre a megye legszínesebb helyitermék-piacán, ahol kézműves sajtok, helyi borok, szörpök, lekvárok, mézek, kézműves csokoládék és még sok más finomság landolhat a kosarakban. Partnereink termékei között már olyan különlegességekkel is találkozhattok, mint a fürjtojás vagy a bioliszt.

Idén is lesz Nagy Húsvéti Tojáskeresés, újdonságként lakásdekor workshopon vehetnek részt az Erzsébet Nagy Szálloda Duna-termében azok, akik előzetesen regisztrálnak az agricumpaks@gmail.com címen: a résztvevők tavaszi asztaldíszt készíthetnek Nagyné Müller Katalin segédletével a közel 1,5 órás foglalkozáson. A szálloda előterében, a zöld nagy kapu aulájában pedig egy antik szoba elevenedik meg: „Szeress bele és vidd haza!” a régibútor-kiállítás darabjait.

Bizonyára sokan hallottatok már a Tolna megyei koriphorgolókról (korip = polip koraszülötteknek), akik a Koraszülöttek Országos Egyesülete önkétesei és számos közös horgolást tartottak már Pakson. Ez alkalommal a Spájz ad otthont az említett kezdeményezésnek és Bősz Ildikó vezetésével a helyszínen lehet jó hangulatban jótékonykodni. A rendezvényen a horgolók munkájához a Sáfrány Mária népművésznél megvásárolt fonalakkal lehet majd hozzájárulni. A jótékonykodókat polippal és más húsvéti kézzel készített, horgolt, varrt apróságokkal fogják honorálni az önkéntesek.

A közelgő húsvét kapcsán élő nyulat és sonkát is sorsolunk a szokásos termelői ajándékcsomagok mellett, hiszen a piac végén most is lesz nyereményjáték. Keressétek a helyszínen kihelyezett edényeket! A korábbi évekhez hasonlóan ingyenes játszóház vár a kicsikre a szálloda Teller-termében, ahol Sáfrány Szilvia vezetésével Ökocsiga Játszóházban alkothatnak és játszhatnak a gyermekek. Peszter Lászlónak köszönhetően finom ételek, italok várják majd a vásárlás alatt megéhezőket a P6 büfé standjánál és most is a Raklap Bútor Paks kiülőin pihenhet az, aki megfárad a vásári forgatagban.

Gyere el te is április 13-án szombaton 9 és 14 óra között a paksi Szent István-térre és készülj velünk a húsvétra!

A rendezvény kiemelt támogatói a PIP Nonprofit Kft. és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

 

2019-ben újabb négy alkalommal lesz Spájz, termelők és kreatívok vására

 

 

Rubincsokival, grillázzsal, csokiba mártott házi fánkkal és bonbonkészítő workshoppal kiegészülve zajlott a tizenkettedik Spájz

Minden eddiginél több termelő és minden eddiginél több látogató vett részt az idei utolsó Spájzon, a Csokoládé Imádók Napján. A szombati termelők és kreatívok vásárán a csokoládé került a főszerepbe, a látogatók egy csoki csekklista segítségével járhatták végig a csoki pontokat, azaz azokat a termelőket, akik szokásos termékeiken túl valamilyen csokoládés finomsággal várták a vásárlókat. Ezúton is köszönjük annak a több mint kétezer embernek, akik ellátogattak az idei utolsó termelői piacra!

Rekord mennyiségű termelő és rengeteg csokoládés különlegesség, köztük házi túró rudi, forró csoki, csokis aprósütemények, csokiba mártott fánk, rubincsoki, csokis lekvár- és mézkülönlegességek és természetesen kézműves csokoládék várták a Szent István térre látogatókat. Az Agricum üzletében Mária Unyi vezetésével bonbonkészítő workshop zajlott: azok, akik előzetesen regisztráltak a foglalkozásra ét- és tejcsokoládés finomságokat kreálhattak kávés, tonkababos és kardamomos töltelékkel. Az elkészült műveket természetesen haza is vihették! A műhelyfoglalkozással egy időben a kinti téren már javában sütötték a nagyszokolyi asszonyok a házi fánkot, melyet csokiba mártva kínáltak a piacra érkezőknek. A már megszokott termelők mellett új arcok is feltűntek a Szent István téri forgatagban, így a Smaragdfarm jóvoltából fürjtojás készítmények, a Garat malom – Mohács kínálatából kézműves lisztek, Erika Lekvárosháza és Portékáinak köszönhetően lekvárkülönlegességek, míg Ornódi Jankának hála mikrozöldek (OJ Mikrozöldjei) is landolhattak a kosarakban. A csokoládés tematikához hűen széleskörű kézműves csokoládé kínálat várta a látogatókat, újdonságként megismerhettétek a Rimóczi-Art Csokoládé Grillázs Szalon grillázs és csokoládé különlegességeit, Balázs Sitkeinek hála pedig megtudhattátok milyen íze van a rubincsokinak, mely a legújabb csokoládétrendnek számít.

A széles termelői kínálat mellett, a P6 büfé jóvoltából sült kolbász, sült húsok, forró csokoládé és forralt bor is várta a látogatókat. A legkisebb “spájzolók” az Ökocsiga Játszóházban, – melynek az Erzsébet Nagy Szálloda**** Teller terme adott otthont – elkészíthették Gombóc Artúr bonbonjait. A vásári forgatagban elfáradók most is a Raklap Bútor Paks kiülőin pihenhettek.

Az idei utolsó Spájzon a Ritalia Utazási Iroda jóvoltából gazdára talált egy bécsi autóbuszos kirándulás! Ezúton is gratulálunk Schmidt Máriának, aki másodmagával ellátogathat a világhírű Hauswirth csokoládégyárba! A főnyereményen túl termelői finomságokból összeállított ajándékcsomagok és a Stella Cukrászda jóvoltából egy torta került kisorsolásra: gratulálunk Szemes Juditnak, Tolnainé Antalka Lídiának, Pravetz Mónikának, Rompos Ferencnének, Vörös Veronikának, Kovácsné Pettesch Ildikónak, Szűcs Györgynek és Maczkó Gyulánénak a nyereményekhez!

Külön köszönet a rendezvény kiemelt támogatójának az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek, valamint Paks Város Önkormányzatának és a paksi Ritalia Utazási Irodának.

 

 

 

 

 

Szilvás gombóccal, művészettel és szakmai programmal kiegészülve zajlott a szeptember 8-ai Spájz

 

Szeptember 8-án ismét kinyitott a Spájz, termelők és kreatívok vására az Erzsébet Nagy Szálloda és az Agricum előtti Szent István téren. A mostani Spájzon debütált az Ízőrző Porta, ahol kipróbált, helyi ízekkel és gasztronómiai különlegességekkel ismerkedhetett meg a látogató. A piac kiemelt standján Szabóné Varkoly Rita ötletgazda vezérletével készítették hagyományos sparhelten a sváb gombócot szilvaszósszal a dunakömlődi asszonyok, a finomságokat kóstolójegy megváltásával lehetett megízlelni. Rita 35 éve él Dunakömlődön, férjével az elejétől részesei a falu életének, kreatív, aktív, tenni akaró emberek. Elhívatott a helyi értékek őrzése, védelme iránt, a helyi sváb “tanítók” tiszteletére hívja életre az Ízőrző Portát, ahol olcsó, finom, de látványos ételek készülnek. A kimlingi Ízőrző Portán a Dunakömlődi Borbarátok is bemutatkoztak, akik frissen préselt szőlőlével és sánchegyi borral várták a vásárlókat.

Ígéretünkhöz híven a mostani alkalommal Szent István téri késztermék-vásárunkat egy művészpiaccal is kiegészült. Az ún. Művészplaccon Fittné Szilvássy Ildikó festő, és a korábban üzletünkben havi rendszerességgel megújuló mini fotókiállításon résztvevő művészek Fitt Tamás fotós, Schell Gergely fotós és Nemes András fotós készültek kiállítással a látogatók számára, az Erzsébet Nagy Szálloda belső terében.

9 és 15 óra között a szokásos széles választékkal, úgy mint házi mangalicatermékek, sajtok, mézek, borok, fűszernövények, szörpök, lekvárok, levendula készítmények, befőttek és egyéb termelői finomságok Tolna megye számos pontjáról vártunk titeket, ugyanakkor újdonságként megismerhettétek a Bee garden ízesített mézeket és bőrből készült használati tárgyakkal is találkozhattatok a Spájzon. A rendhagyó programelemek mellett most is az Ökocsiga Játszóházban szórakoztatták a legkisebb Spájzolókat az Erzsébet Nagy Szálloda**** Teller termében. A P6 büfé sátránál ismét finom falatokkal várták a Spájz látogatóit, a Raklap Bútor Paksnak köszönhetően pedig kényelemben pihenhettek a vásári forgatagban elfáradók. A rendezvény végén ez alkalommal is volt nyereményjáték, a nyerteseknek ezúton is gratulálunk!

A rendezvényt támogatta az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., valamint Paks Város Önkormányzata és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

 

 

 

 

Ilyen volt a X. Spájz, termelők és kreatívok vására

A június 16-i, jubileumi Spájzon ismét több száz látogató fordult meg a Szent István téren. A piac kiegészítő rendezvényei, azaz az atomerőmű sziluettjét mintázó közösségi installáció festése (mellyel a június 23-ai Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében találkozhattok az Atomenergetikai Múzeumban) és a meghirdetett művészpiac ugyan elmaradtak a bizonytalan időjárási körülmények miatt, de remek pótprogrammal készültünk nektek: friss, ropogós fánk készült a rendezvényen! A finomságokat házi lekvárral lehetett kóstolni Nagyszokoly Község Önkormányzatának sátránál. Ismét több mint 20 megyei termelő hozta el portékáját, melyekből kedvükre válogathattak a jubileumi rendezvényre érkezők. Az Erzsébet Nagy Szálloda**** Teller termében most is volt kézműves foglalkozás a kicsiknek, ez alkalommal tv paprikát varrhattak közösen az érdeklődők, de az Ökocsiga Játszóház kínálatában volt még babasarok a legkisebbeknek, kiskonyha, piac, építőkockák, plüssállatok, kiskocsi, vesszőparipa, és varrott terepasztalok is. A P6 büfé sátránál a vásári forgatagban megéhezők sült hurkát, kolbászt, tarját, káposztás és meggyes rétest, valamint kuglófot kóstolhattak. A pihenni vágyók a Raklap Bútor Paks kiülőin, valamint az Agricum termelői termékek boltja előtti asztaloknál lapozgathatták a támogató MVM Paksi Atomerőmű Zrt. valamint Paks Város Önkormányzatának kiadványait. Újdonságként találkozhattatok Farkas Szmola Ildikóval, aki kézzel festett selyemsálakkal és különböző kiegészítőkkel érkezett hozzánk Nagydorogról, illetve a bajai Jäger Gáborral, aki 100 %-os bio szőlőlével mutatkozott be nálunk. A rendezvény végén most is volt nyereményjáték – a résztvevő termelők finomságaiból összeállított ajándékcsomagok kerültek kisorsolásra. A nyerteseknek ezúton is gratulálunk!

Köszönjük, hogy ennyien itt voltatok és velünk együtt ünnepeltétek a tizedik jubileumi Spájzot!

Találkozzunk legközelebb is, a következő Spájzon szeptemberben!

 

A rendezvényünket támogatta:

 

 

 

Ezernél is több látogató járt a húsvéti tematikával szervezett Spájzon

Március 24-én, szombaton került megrendezésre az idei év első Spájz piaca a Szent István téren, ahová ismét több mint 20 Tolna megyei termelő hozta el kézműves termékeit. Az év első helyitermék-vásárán a Húsvét került főszerepbe.

A termelői piacon sok-sok finomság landolt a kosarakban, a vásárlás közben megéhezők Peszter László finomságait kóstolhatták, a gyerekek tojásokat kereshettek az Erzsébet Nagy Szálloda udvarában, majd a Sáfrány házaspár játszóházában, a szálloda Teller-termében tulipánt készíthettek. A felnőttek a vásári forgatagban megnézhették a helyszíni tojásfestést és forralt borral melegedhettek a P6 büfé standjánál. A családok előzetes bejelentkezést követően Rónai Kriszti varázslatos húsvéti mini stúdiójában fotózkodhattak. Megteltek nyereményszelvényekkel a kihelyezett edények és kisorsolásra került egy ünnepi kötözött sonka, élő nyúl és számos ajándékcsomag is gazdára talált!

A rendezvényünket támogatta:

 

 

 

2017

Birsínyencek Napja várta az érdeklődőket az év utolsó Spájz piacán november 4-én

A birs sütve, főzve, párolva, minden formában isteni, és akik ellátogattak november 4-én a Szent István térre, dúskálhatnak is ebben az élményben, ugyanis az év utolsó helyitermék-vásárán a birssé volt a főszerep. A helyszínen klasszikus birsalmakompót-főzés és kóstolás zajlott, birslekvárt, különböző birses desszerteket (bon-bont, rétest) és birspálinkát is vásárolhattak a résztvevők. Az idelátogató vendégek a gyümölcsből is betárazhattak a kamrákba, és kiváló receptekkel is gazdagodhattak. A birs régen minden udvarban megtalálható volt, kihagyhatatlan része volt a hagyományos magyar konyhának.

Emellett a Spájzon ismét volt kézműves foglalkozás, játszóház, finom ételek és italok, többek közt forralt bor és sült gesztenye is Peszter László prezentálásában, valamint jó hangulat és természetesen az elmaradhatatlan termelői termékek.

A rendezvényt támogatta: MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és Paks Város Önkormányzata

Jövőre találkozunk!

 

 

Így zajlott a szeptember 9-ei Spájz

A Spájzok, de még más paksi rendezvény történetében sem volt rá példa, hogy a helyszínen követhessék végig a látogatók, hogyan változik egy régi fényétől, bájától megkopott bútor újjá. A szeptember 9-i Szent István téri piacon nem csak megnézhették, de egy szerencsés nyertes haza is vihette a helyszínen újraálmodott és saját kezűleg újjávarázsolt ládát. A régi fabútort Iványi Krisztina, az atomerőmű operatív kommunikációs vezetője, az Alkotó Energia pályázat háziasszonya saját kezűleg újította fel a Spájzon és a rendezvény ideje alatt örömmel fogadta a bútorfestéssel, bútorfelújítással kapcsolatos kérdéseket, a DIY (Do It Yourself!, azaz Csináld magad!) rajongóit, a lakberendezés szerelmeseit. A Spájzon megújuló fabútort a vásár végén kisorsoltuk, a szerencsés nyertes, Mukli Sándorné személyesen Iványi Krisztinától vehette át nyereményét.

A szokásos széles választék mellett (házi mangalicatermékek, sajtok, mézek, borok, fűszernövények, szörpök, lekvárok, levendula készítmények, befőttek), a legújabb Spájz termékkel is megismerkedhettek a résztvevők. Visszanyúltunk nagyanyáink konyhájához és hagyományos szilvalekvár főzéssel és kóstolással vártuk a látogatókat. A lekvárt Nagyszokoly Önkormányzata főzte a helyszínen és a finomságot meg is lehetett vásárolni. A kicsiket ismét  játszóház várta az Erzsébet Nagy Szálloda Teller-termében a Sáfrány házaspár vezetésével, kipróbálhattátok a Raklap Bútor Paks pihenőszigeteit, megkóstolhattátok a P6 büfé finomságait és sok-sok termelői termékkel teltek meg a kosarak Tolna megye számos pontjáról.

A rendezvény támogatója ismét az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és Paks Város Önkormányzata volt.

 

 

Június 17-én ismét Spájzoltunk

Idén második alkalommal gyűltek össze Tolna megye termelői a Szent István téren, június 17-én. A szokásos jó hangulatú késztermék-piacon sok-sok finomság, füstölt áru, méz, lekvárok, sajtok, fűszerek, házi tészta és sok más ínyencség várta 9 és 15 óra között az érkezőket a termelők és kreatívok vásárában. A vállalkozó szellemű látogatók megkóstolhatták a helyszíni főzésen elkészült gazlevest és egyéb erdőn-mezőn gyűjtött finomságokat a Mecsek Ökocsali workshop-jának keretében. A gazleves adományjegy megváltásával volt kóstolható, melyet a Vackor Autista És Fogyatékkal Élők Szüleinek Paksi Egyesülete számára gyűjtöttünk. A hagyományos ízek kedvelői a Fabro Bisztro büfékocsijában fogyaszthattak ebédre bajor sült kolbászt és zöldséges csirkeragut. A gyerekeket ismét Ökocsiga játszóház várta, míg a szülők a Város Borát kóstolták és válogattak a helyi sajtok, gyümölcslevek, lekvárok, stb. között.

Köszönjük, hogy ennyien itt voltatok velünk!

 

A rendezvényünket támogatta:

 

Gyémánt díjat kapott a Spájz termelők és kreatívok vására

 

 

Lezajlott a 2017-es év első Spájz-piaca

« 2 A 2 »

Élő nyulat és húsvéti sonkát is nyerhetett az, aki ellátogatott április 8-án az év első Spájz-piacára, ahol kolbászsütés is várta az érdeklődőket. Több mint 20 Tolna megyei termelő hozta el ismét kézműves termékeit a Paks óvárosi részében kéthavonta megrendezésre kerülő késztermék-piacra. Az április 8-ai a Spájz tematikája a Húsvét volt, aki itt járt bevásárolhatott a termelőktől: füstölt áru, méz, lekvár, sajtok, fűszerek, házi tészta és sok más ínyencség landolt a kosarakban.

Az Agricum Spájz nevű rendezvényén több kísérőrendezvény is volt: az Erzsébet Nagy Szálloda standjánál sült kolbászt és falafel különlegességeket kóstolhattak a vásárlók, a szálloda Teller-termében pedig ingyenes Ökocsiga játszóház szórakoztatta a kicsiket. Bemutatkozott Tolna megye első saját whiskyje is, a Gemenci Vadász, így a merészek megkóstolhatták az országosan is egyedülálló magyar whiskyt!

A rendezvényünket támogatta:

 

 

2016

Közel 1200 fős látogatószám mellett zajlott a 2016-os év utolsó Spájza a Szent István téri Agrongineer Bt. szervezésében. Az év utolsó helyitermék-piacát a korábbiakhoz hasonlóan kiemelkedően nagy érdeklődés követte, reggel 9-től egészen a délután 15 órás kapuzárásig változatlan volt a forgatag. A Spájz szervezői számára jelentős eredmény, hogy a paksi késztermék-piac már az első évben a megye legsikeresebb ilyen jellegű rendezvényévé válhatott.

Az október 8-i Spájz alkalmával több kiegészítő programmal is készült a szervező Agrongineer Bt. A Szent István téri rendezvényen helyszíni látványbefőzés zajlott: a térre kiállított üstben a helyszínen fortyogott a paradicsom, mintegy 200 adag paradicsomlé készült a 160 kilogrammnyi alapanyagból. A helyszíni befőzést az előkészületektől a végeredményig figyelemmel kísérhették a Spájz látogatói, akik recepteket, tanácsokat is kaphattak a befőzés fortélyairól a paradicsomlé készítőitől, Nagyszokoly Önkormányzatának csapatától. A befőzött 200 üveg paradicsomot jótékonysági akció keretében adományjegy megváltásával vihették haza a látogatók. Az adomány ezúttal a paksi Fogyatékosok Nappali Ellátója számára juthatott el eszközbeszerzésre.

Emellett a Spájzon ingyenes játszóház is várta a kicsiket, így a fiatal családos anyukák is nyugodtan vásárolhattak a piacon. A kézműves foglalkozás keretében almát varrtak a gyerekek, emellett textil állatokból összeállított mini farmmal és textilből készült játékveteményessel is játszhattak a gyerekek a piac miliőjéhez illeszkedően.

Az ősz tematikájához kapcsolódóan az október 8-i Spájz fő témája a szüret volt, ezért kihelyezett szőlőpréssel ingyen préselhettek friss mustot a látogatók, emellett volt forralt bor is, a termelőknél pedig finom csemegeszőlőből válogathattak a vásárlók.